2008. február 3., vasárnap

Palm Treo 680 - a hamis barát

Egyszer minden kütyübarát életében eljön az a pillanat, amikor megunja a zsebeit lehúzó készülékek garmadáját, a hozzájuk való töltők, szinkronkábelek és egyéb alkatrészek egyre kuszábbá váló rengetegét és azt, hogy lassan a lakás összes konnektorából lóg valamilyen kisebb-nagyobb, néha élénk, vakító LED-eket villogtató vagy éppen bumfordi, csúf hálózati csatlakozó, adapter vagy töltő. Ha ez a pillanat nem múlik el reggelig, vagy már sokadjára esünk hasra valamely szerkentyűnk kábelében, hamar megszületik az elhatározás, hogy mindent elajándékozzunk/eladjunk/kihajítsunk, és beszerezzünk egyetlen jószágot, ami mindent tud, ami mindenre jó, az Egy Kütyüt, amely Mind Felett. Jelen sorok írójának is hasonló járt a fejében, amikor minden holmiját eladogatva szert tett élete első, és eleddig utolsó PDA-telefon kombójára, egy Palm Treo 680 típusú kéziszámítógépre. Teltek múltak a hetek, és az örömbe egyre több üröm vegyült, ahogy kibuktak a készülék bosszantó hiányosságai.

Kijelző

Hát igen. Ha valamit el lehet mondani a készülék kijelzőjéről, az az, hogy apró. Igaz, hogy a prospektusok szinte hatalmas, 320x320 képpontos felbontással csábítgatnak minket, azt jótékonyan elhallgatják, hogy ez a rengeteg képpont egy mindössze négy postabélyeg méretű területre zsúfolódik össze. Meg kell hagyni, ez nem sokmindenre elég, például filmek lejátszásakor igencsak mereszteni kell a szemünket, hogy minden részletet kivehessünk, de még a PDF dokumentumoknál is problémás, hogy a kényelmes olvasáshoz nagyítani és görgetni kell a lapot.

Szoftverhibák

Másik nagy hátránya a telefonnak az operációs rendszere, mely kiforratlansága mellett számos egyéb bosszantó hibával borzolja a tulajdonosa idegeit. A Palm OS Garnet, mely arra lenne hivatott, hogy készülékünk csupasz hardverét élettel töltse fel, sok szempontból egyszerűen alkalmatlan a feladata ellátására. Elsősorban a multitaszking hiányát emelném ki. Könyörgöm, 2008-at írunk! Több, mint tíz éves operációs rendszerek kacagva multitaszkolnak. Ennek ellenére a szoftver rettenetesen instabil, egyszer annyira megadta magát, hogy csak az akku kivétele és visszarakása segített. A másik bosszantó hiba a szinte nem létező kompatibilitás. A telefonra kizárólag Palm OS-ra fejlesztett szoftvereket telepíthetünk, így le kell mondanunk a két másik konkurens rendszerre, a Windows Mobile-ra és a Symbian OS-ra fejlesztett tömérdek hasznos program használatáról.

Billentyűzet, kamera

Az emailek és SMS-ek szerelmeseinek kedvezve a Palm Inc. teljes QWERTY billentyűzettel látta el a készüléket. Erről egy szóban összefoglalva annyit érdemes megemlíteni, hogy pocsék. A készülék méreteiből adódik, hogy a vakon gépelést el lehet felejteni, sőt a tízujjas módszer helyett marad az egyujjas pötyögés a lehetetlenül apró és rossz nyomáspontú gomboknak köszönhetően. Pozitívum a billentyűk háttérvilágítása, ami azonban jelentősen csökkenti az amúgy sem túlságosan izmos készenléti időt.

A készüléken a modern idők kihívását követve megtaláljuk a mára már szinte elmaradhatatlan fényképezőgépet is. Itt azonban inkább teher, mint áldás, hiszen az apró szenzor és a gyenge minőségű lencse borzalmas képeket produkál még jó fényviszonyok között is. Ez érthetetlen, hiszen a készülék árának feléért már remek minőségű digitális fényképezőgépet vásárolhatunk, így semmi elfogadható indok nincs a beépített kamera gyenge teljesítményére.

Konklúzió

A Treo 680 sajnos hatalmas csalódás. Jobb hardverrel, jobb szoftverrel, drágábban teljesen más készüléket is ki lehetett volna hozni. Jobban jártam volna, ha inkább egy Nokia 1611-et vásárlok, a maradék pénzből meg elmegyek sörözni.

Jelen "teszt" mindössze egy paródia, a Gizmodo Asus Eee PC-ről írt véleményének kifigurázása. A Treo 680 összességében egy igen remek telefon, az írásomban szereplő "problémák" bár valósak, ám egy átlagos - és épeszű - embernek vajmi kevés gondot okoznak.

4 megjegyzés:

Unknown írta...

Drágaszép barátom! (ez most arról a "paródia" dologról jutott eszembe)

Én közel 10 év mobil vindózozás után vettem kezembe a 680-ast, állati kíváncsi voltam a nagy hírű PalmOS-re. 2-3 nap alatt asszimilálódtam az OS funkcióit tekintve, viszont nagyon nagyot csalódtam a stabilitás és üzemidőt nézve. Hát ez a "dög" minden apró mittomén mire ciklikus reboottal válaszol. Pedig nem volt teletömve progival, hogyan is lehetett volna, hiszen 2 hete nyúzom. Mitől dúrja szét a memó kártya FAT-ját, miért van az, hogy eccer csak reboot ciklust látok, meg egyáltalán honnan veszi a bátorságot full akkuval nem működni? Addig minden oké, amig "legelőször" bekapcsolom, kijelző, dátum helyére kerül, névjegyzék beszinkronizál. Na és innen kezdve ingovány.
Ha tudatlanul, mint én felteszek egy progit, oszt indítanám, már kiakad. Ja... kiderül, hogy ezzel nem is kompatibilis... ja de feltelepszik... Szóval engem ez nem is zavarna, ha nem omlana össze a MATRIX ilyen esetekben, de ez ami van az a diliházba belépő.

Koránt sem biztos, hogy a készülékben van a hiba, sőt!
Hogy megint idézzelek: " könyörgöm, 2008-at írunk!"
Hát igen, ezt mi tudjuk, és odaát...?
Szóval ezzel a masinával kapcsoltaban csupán annyit érzek, hogy van egy szép színes CASIO kalkulátorom (az is vót anno), melynek a tárkapacitásai sokkal nagyobbak, a procija modernebb, tud fényképszerű képet csinálni, meg még telefonálni is enged.
A billentyűje meg szerintem egész jó, bár a TREO 750-é jobb lett.

1-2 jó ölet és funkció, amivel felvértezték a 680-at, nem feledteti a szerintem instabil rendszer okozta hajégnekállást.
Szerintem instabil.

Debrei Tamás írta...

Érdemes lenne megpróbálnod egy szoftverfrissítést, az eredeti firmware valóban nagy hulladék. Vót valamikor. :)

Névtelen írta...

hat urak nem tudom hogy mirol is szolt ez az iras, hisz aki vesz egy palmos-es gepet az tudja hogy nem windoz es nem syimbian. sot aki treot vesz azoknak a nagy resze eleg palmos hivo es tudja miert is vette.
azt meg felroni hibanak hogy nem lehet ra telepiteni winfos es symbian progikat...
a kijelzo merete meg ugye adottsag, meg kell nezni a speckot, aztan megnezni a boltban megfelel e (netan elotte otthon lerajzolni es elkepzelni). billentyu meg hat ekkora feluleten mit lehet varni? amugy sztem jol hasznalhato (T-650) ket ujjal vidaman es gyorsan lehet potyogni. aki azt gondolja hogy ezen majd ketkezes ergonomikus gepelest fog csinalni, hat hogy is mondjam finoman, tevedett (persze lehet venni bt-s kulso billentyut is ha fontos a gepeles).
a palmos teljesen mas filozofia mint a windows vagy a hagyomanyos os-ek. multitaszking nincs, de ez nem pontos van azert benne de nem ugy mint a windowsnal. a fajlkezeles is tok mas. alapvetoen nincsenek is fajlok. adatbazisok vannak ami valojaban maga a gep memoriaja.
elszallas, meg reboot. nem tom, lehet hogy a 680 ilyen de en a 650-el nem tapasztalom. kb 1 ev alatt 1xer csinaltam hw resetet de ezt is feleslegesen mert mint utobb kiderult a sim volt hibas (ingyen cserlete a szolgaltato), szoftreset 4-5 havonta 1. persze meg kell nezni milyen progit tesz fel az ember mert itt is sok a xar. a kompatibilitasi listat is el ko olvasni, mert hiaba megy fel lehet hogy megsem okes (a sok tort xarrol ne szoljunk mert az meg nem er).
en olvasgatom naha winmos-s listakat sztem ha winen csak ennyi elszallas lenne akkor oromtancot jarnanak a juserek.
nyilvan hw mar nem az igazi, nincs wifi, gps is nagyon gyenge megoldasokkal van, de amugy nagyon jo cucc, programot is lehet fejleszteni ra szoval nekem nagyon bejott.
persze ezt irhatnam a vegtelensegig de ez egy mas vilag, aki winhez szokott az egesz mast fog kapni.
nekem speciel hanyingerem van a ppc-ktol (winmo) tok mindegy milyen ultrabrutal szuper vason fut. egyszeruen nem parktikus, nem kezigepre valo hiaba is szeretnek. persze ez orok vita targya lesz mint a cd vs vinyl vagy analog vs digital...

Debrei Tamás írta...

Olvasd végig a bejegyzést, ez csak egy paródia. :)