Szakmai előrelépés

Hála az egyik ottani topicban tett haragos kirohanásomnak, a PDAMánia szerkesztői felkértek, hogy karoljak fel egy méltatlanul mellőzött szeletét a kéziszámítógépek világának, és vezessek blogot a Palm kéziszámítógépekről és az azokra írt alkalmazásokról. Jó, mi? :)

Egy switcher kínjai, első epizód

PC-t és Macet egyszerre használni olyan, mintha havonta többször ide-oda utazgatnánk Magyarország és Anglia között, és mindkét helyen rákényszerülnénk arra, hogy autót vezessünk. Minden más helyen van, máshová kell nyúlni, másik sávban kell közlekedni, a különbség mindössze annyi, hogy számítógépes viszonylatban kevesebb a kiontott vér, bél, fájdalom és sértődés. Informatikushallgató lévén gyakrabban rá vagyok szorulva arra, hogy megfelelő infrastruktúra legyen az ujjaim alatt, mint egy épeszű ember. Hogy ne legyek elvágva a külvilágtól, és tudjam folytatni a házi feladataimat / munkáimat / egyéb projectjeimet akkor is, amikor a koliszoba meghitt melegétől és duruzsoló gépházaitól messze vagyok, kénytelen vagyok laptopot hurcibálni, ami jelen esetben egy aranyos Apple Powerbook G3 Pismo. Olcsó, régi, ám okos és sokoldalú, de van egy hátránya: minden máshol van rajta, mint az éveken át használt és megszokott DOS-os, majd windowsos gépeken. Bár magyar billentyűzetkiosztást használok, ezzel két probléma van: az egyik az, hogy az Apple által megálmodott magyar kiosztás egészen addig azonos a Microsoft-féle, és a Linuxok által is használt kiosztással, amíg le nem nyomjuk a Shift, illetve az Alt billentyűt. A másik pedig az, hogy a laptopon német billentyűzet vigyorog, úgyhogy a magyar karakterek elhelyezkedését jobb híján az emlékezetemből kell előhalászni. A kettőt kovácsoljuk egybe, és máris egy akkora katasztrófa tátongó szája előtt állunk, amit nem látott a világ az ősközösség felbomlása óta.

Erre az áldatlan helyzetre hoz gyógyírt az Ukelele nevű kis szoftver (teljes születési nevén az Unicode Keyboard Layout Editor for Mac OS X), mely segítségével szinte pillanatok alatt saját billentyűzetkiosztást készíthetünk magunknak. Fel, Macesek, tüntessük el a billentyűzeteinkről azokat a karaktereket, amelyeket legfeljebb minden második négyszázzal osztható szökőévben használunk, és barkácsoljunk helyettük olyan billentyűket, melyek valóban minket szolgálnak.

im in ur monitorz, lettin my writes read.

Az alapötlet: végy egy állatot, fotózd le, nyisd meg egy képszerkesztőben, írj rá egy jópofa szöveget, amit teletűzdelsz helyesírási hibákkal, internetes szlenggel és rövidítésekkel (Impact betűtípus preferált), majd a kész művet mentsd el és publikáld az Interneten.

Bár az interneten fellelhető humoros képgyűjteményekkel routert lehet rekeszteni, van egy oldal, ami csak a fenti típusú képeket gyűjti. Az I Can Has Cheezburger macskarajongóknak kötelező, de persze nem árt, ha alaposabb angol nyelvtudással érkezünk, hogy a humort kellőképpen értékelni tudjuk. Aranyostól fárasztóig mindenféle képet lelhetünk, melyeknek kizárólag állatok a főszereplői.

Egyes macskák és egyéb jószágok híresek lettek az idők folyamán, nem szabad említés nélkül hagynunk Ceiling Cat-et, Longcat-et, Monorail Cat-et vagy Owl O'rly-t sem. Ez az ismeretség gyakran visszaköszön más képekről is, így nem árt, ha mi is ismerjük őket, ha igazán meg akarjuk érteni ezt az internetes szubkultúrát és a humort, amit képviselnek.

Ha kellőképpen kikacagtuk magunkat, és affinitást érzünk hasonló jellegű művek megalkotásához, az oldalon található Lolcat Builder segítségével kiélhetjük alkotókedvünket. Tömérdek jószág képe között válogathatunk, de akár saját képet is feltölthetünk, a lol caption-t egyszerűen elhelyezhetjük rajta, a kész művet merevlemezre menthetjük, vagy ha úgy érezzük, egyedülállót alkottunk, akkor akár az oldalon is publikálhatjuk. Kezdők is bátran belevághatnak a címkézésbe, a website még gyorstalpaló tanfolyamot is tart az érdeklődőknek. A nagy sikerre való tekintettel sajtburger helyett már hot dogot is kérhetünk, az új oldalon a kutya a preferált állatfaj.

Tehát akkor ismét: macskások erre, kutyások erre, kthxbai!

Letölteni? Ingyen? Zenét? Jót?

Ha csak céltalanul kószálunk a weben, egyik linkről a másikra kattintva szökellünk, eljuthatunk olyan helyekre, ahova egyébként soha nem jutnánk el. A Web java címke alatt szeretném megosztani veletek azokat a webhelyeket, amelyekre kószálásaim során bukkantam, és jópofaságuk, összeszedett tartalmuk, szokatlanságuk vagy épp különlegességük miatt arra késztettek, hogy megtorpanjak egy kicsit, és elmerüljek abban a világban, melyet ezek a virtuális lapok tártak fel előttem.

Amióta világ a világ, de legalábbis azóta, mióta felbomlottak az ősközösségek, az ember mindig is nagy figyelmet fordított a saját tulajdona védelmére. Amíg többé-kevésbé kézzelfogható holmikról van szó, például egy kecskéről vagy egy kancsó borról, addig nincs is semmi probléma. Ha már kicsit bonyolultabb témáról, mint mondjuk egy pecsenye illata, a napfelkelte színei vagy éppen egy nóta dallama, akkor már nekiállhatunk a fejvakarásnak, mert ahány ember, annyiféle válasz van a szerző és a mű élvezője jogairól és kötelességeiről szóló kérdéseknek. Egészen addig, amíg nem jön valaki, akit nem érdekelnek a jogi hercehurcák, nem érdekli a jogdíj, őt csak a muzsika érdekli, és az, hogy aki szereti a zenéjét, az könnyen elérhesse szeretete tárgyát. Jonathan Coultonról van szó.

Coulton egy ízig vérig amerikai folk-rockzenész. Remek dallamaival és szellemes dalszövegeivel könnyen belopja magát az ember szívébe, és az csak hab a tortán, hogy dalait közzéteszi saját weboldalán, ahol bárki meghallgathatja őket. Ha megtetszik, akkor a dalok nagy részét ingyen és bérmentve, a többit pedig egyetlen dollárért cserébe merevlemezünkre, telefonunkra, MP3 lejátszónkra, szalagos magnetofonunkra, fényes fekete fonográfhengerre vagy udvari trubadúrunk nótáriumába rögzíthetjük. Az összes muzsikának megtekinthetjük a dalszövegét és gitárkottáját, így tábortűz mellett is felcsendíthetjük Coulton számunkra legkedvesebb dalait.

Coulton 1970 december elsején látta meg a napvilágot a Nagy Almában, ahogy lakói becézik New Yorkot. A Yale egyetemen végzett, tagja volt a Spizzwinks(?)-nek, a Yale híres kórusának. Jelenleg a Popular Science magazin "közreműködő trubadúrja" (contributing troubadour), és zenei vezetője a The Little Gray Book Lectures-nek. Ő a szerzője a Code Monkeys sorozat főcímdalának, és a Popular Science egy 2005-ös rendezvényére szerezte öt dalból álló, könnyed dalcsokrát, az Our Bodies, Ourselves, Our Cybernetic Arms-t, olyan népszerű nótákkal, mint például az I Feel Fantastic vagy a That Spells DNA. Thing A Week című kísérletében azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy egy teljes éven, azaz 52 héten át hetente ír egy dalt. A kísérlet célja amellett, hogy saját magának bebizonyította, hogy képes egyedülálló, kreatív műveket alkotni, miközben köti a határidő, az volt, hogy megvizsgálja, hogy az internet és a Creative Commons licensz lehetőségeit kihasználva van-e lehetősége egy művésznek hasznot húznia saját műveiből bármiféle kiadó közbeiktatása nélkül. A kísérlet, mely 2005 szeptember 16-tól 2006 szeptember 30-ig tartott, hatalmas sikert aratott.

Ha kedvet kaptunk ennek az egyedülállóan modern gondolkodású úriembernek a zenéjéhez, ide kattintva megtekinthetjük a blogját, és meghallgathatjuk a dalait. Dőljünk hátra a székben, vegyük hangosabbra a hangfalainkat, és lazítsunk. Jó szórakozást!

Palm Treo 680 - a hamis barát

Egyszer minden kütyübarát életében eljön az a pillanat, amikor megunja a zsebeit lehúzó készülékek garmadáját, a hozzájuk való töltők, szinkronkábelek és egyéb alkatrészek egyre kuszábbá váló rengetegét és azt, hogy lassan a lakás összes konnektorából lóg valamilyen kisebb-nagyobb, néha élénk, vakító LED-eket villogtató vagy éppen bumfordi, csúf hálózati csatlakozó, adapter vagy töltő. Ha ez a pillanat nem múlik el reggelig, vagy már sokadjára esünk hasra valamely szerkentyűnk kábelében, hamar megszületik az elhatározás, hogy mindent elajándékozzunk/eladjunk/kihajítsunk, és beszerezzünk egyetlen jószágot, ami mindent tud, ami mindenre jó, az Egy Kütyüt, amely Mind Felett. Jelen sorok írójának is hasonló járt a fejében, amikor minden holmiját eladogatva szert tett élete első, és eleddig utolsó PDA-telefon kombójára, egy Palm Treo 680 típusú kéziszámítógépre. Teltek múltak a hetek, és az örömbe egyre több üröm vegyült, ahogy kibuktak a készülék bosszantó hiányosságai.

Kijelző

Hát igen. Ha valamit el lehet mondani a készülék kijelzőjéről, az az, hogy apró. Igaz, hogy a prospektusok szinte hatalmas, 320x320 képpontos felbontással csábítgatnak minket, azt jótékonyan elhallgatják, hogy ez a rengeteg képpont egy mindössze négy postabélyeg méretű területre zsúfolódik össze. Meg kell hagyni, ez nem sokmindenre elég, például filmek lejátszásakor igencsak mereszteni kell a szemünket, hogy minden részletet kivehessünk, de még a PDF dokumentumoknál is problémás, hogy a kényelmes olvasáshoz nagyítani és görgetni kell a lapot.

Szoftverhibák

Másik nagy hátránya a telefonnak az operációs rendszere, mely kiforratlansága mellett számos egyéb bosszantó hibával borzolja a tulajdonosa idegeit. A Palm OS Garnet, mely arra lenne hivatott, hogy készülékünk csupasz hardverét élettel töltse fel, sok szempontból egyszerűen alkalmatlan a feladata ellátására. Elsősorban a multitaszking hiányát emelném ki. Könyörgöm, 2008-at írunk! Több, mint tíz éves operációs rendszerek kacagva multitaszkolnak. Ennek ellenére a szoftver rettenetesen instabil, egyszer annyira megadta magát, hogy csak az akku kivétele és visszarakása segített. A másik bosszantó hiba a szinte nem létező kompatibilitás. A telefonra kizárólag Palm OS-ra fejlesztett szoftvereket telepíthetünk, így le kell mondanunk a két másik konkurens rendszerre, a Windows Mobile-ra és a Symbian OS-ra fejlesztett tömérdek hasznos program használatáról.

Billentyűzet, kamera

Az emailek és SMS-ek szerelmeseinek kedvezve a Palm Inc. teljes QWERTY billentyűzettel látta el a készüléket. Erről egy szóban összefoglalva annyit érdemes megemlíteni, hogy pocsék. A készülék méreteiből adódik, hogy a vakon gépelést el lehet felejteni, sőt a tízujjas módszer helyett marad az egyujjas pötyögés a lehetetlenül apró és rossz nyomáspontú gomboknak köszönhetően. Pozitívum a billentyűk háttérvilágítása, ami azonban jelentősen csökkenti az amúgy sem túlságosan izmos készenléti időt.

A készüléken a modern idők kihívását követve megtaláljuk a mára már szinte elmaradhatatlan fényképezőgépet is. Itt azonban inkább teher, mint áldás, hiszen az apró szenzor és a gyenge minőségű lencse borzalmas képeket produkál még jó fényviszonyok között is. Ez érthetetlen, hiszen a készülék árának feléért már remek minőségű digitális fényképezőgépet vásárolhatunk, így semmi elfogadható indok nincs a beépített kamera gyenge teljesítményére.

Konklúzió

A Treo 680 sajnos hatalmas csalódás. Jobb hardverrel, jobb szoftverrel, drágábban teljesen más készüléket is ki lehetett volna hozni. Jobban jártam volna, ha inkább egy Nokia 1611-et vásárlok, a maradék pénzből meg elmegyek sörözni.

Jelen "teszt" mindössze egy paródia, a Gizmodo Asus Eee PC-ről írt véleményének kifigurázása. A Treo 680 összességében egy igen remek telefon, az írásomban szereplő "problémák" bár valósak, ám egy átlagos - és épeszű - embernek vajmi kevés gondot okoznak.