Letölteni? Ingyen? Zenét? Jót?

Ha csak céltalanul kószálunk a weben, egyik linkről a másikra kattintva szökellünk, eljuthatunk olyan helyekre, ahova egyébként soha nem jutnánk el. A Web java címke alatt szeretném megosztani veletek azokat a webhelyeket, amelyekre kószálásaim során bukkantam, és jópofaságuk, összeszedett tartalmuk, szokatlanságuk vagy épp különlegességük miatt arra késztettek, hogy megtorpanjak egy kicsit, és elmerüljek abban a világban, melyet ezek a virtuális lapok tártak fel előttem.

Amióta világ a világ, de legalábbis azóta, mióta felbomlottak az ősközösségek, az ember mindig is nagy figyelmet fordított a saját tulajdona védelmére. Amíg többé-kevésbé kézzelfogható holmikról van szó, például egy kecskéről vagy egy kancsó borról, addig nincs is semmi probléma. Ha már kicsit bonyolultabb témáról, mint mondjuk egy pecsenye illata, a napfelkelte színei vagy éppen egy nóta dallama, akkor már nekiállhatunk a fejvakarásnak, mert ahány ember, annyiféle válasz van a szerző és a mű élvezője jogairól és kötelességeiről szóló kérdéseknek. Egészen addig, amíg nem jön valaki, akit nem érdekelnek a jogi hercehurcák, nem érdekli a jogdíj, őt csak a muzsika érdekli, és az, hogy aki szereti a zenéjét, az könnyen elérhesse szeretete tárgyát. Jonathan Coultonról van szó.

Coulton egy ízig vérig amerikai folk-rockzenész. Remek dallamaival és szellemes dalszövegeivel könnyen belopja magát az ember szívébe, és az csak hab a tortán, hogy dalait közzéteszi saját weboldalán, ahol bárki meghallgathatja őket. Ha megtetszik, akkor a dalok nagy részét ingyen és bérmentve, a többit pedig egyetlen dollárért cserébe merevlemezünkre, telefonunkra, MP3 lejátszónkra, szalagos magnetofonunkra, fényes fekete fonográfhengerre vagy udvari trubadúrunk nótáriumába rögzíthetjük. Az összes muzsikának megtekinthetjük a dalszövegét és gitárkottáját, így tábortűz mellett is felcsendíthetjük Coulton számunkra legkedvesebb dalait.

Coulton 1970 december elsején látta meg a napvilágot a Nagy Almában, ahogy lakói becézik New Yorkot. A Yale egyetemen végzett, tagja volt a Spizzwinks(?)-nek, a Yale híres kórusának. Jelenleg a Popular Science magazin "közreműködő trubadúrja" (contributing troubadour), és zenei vezetője a The Little Gray Book Lectures-nek. Ő a szerzője a Code Monkeys sorozat főcímdalának, és a Popular Science egy 2005-ös rendezvényére szerezte öt dalból álló, könnyed dalcsokrát, az Our Bodies, Ourselves, Our Cybernetic Arms-t, olyan népszerű nótákkal, mint például az I Feel Fantastic vagy a That Spells DNA. Thing A Week című kísérletében azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy egy teljes éven, azaz 52 héten át hetente ír egy dalt. A kísérlet célja amellett, hogy saját magának bebizonyította, hogy képes egyedülálló, kreatív műveket alkotni, miközben köti a határidő, az volt, hogy megvizsgálja, hogy az internet és a Creative Commons licensz lehetőségeit kihasználva van-e lehetősége egy művésznek hasznot húznia saját műveiből bármiféle kiadó közbeiktatása nélkül. A kísérlet, mely 2005 szeptember 16-tól 2006 szeptember 30-ig tartott, hatalmas sikert aratott.

Ha kedvet kaptunk ennek az egyedülállóan modern gondolkodású úriembernek a zenéjéhez, ide kattintva megtekinthetjük a blogját, és meghallgathatjuk a dalait. Dőljünk hátra a székben, vegyük hangosabbra a hangfalainkat, és lazítsunk. Jó szórakozást!