Egyszerű stúdiós live view tükörreflexes és bridge gépekhez

A napokban éppen azon bosszankodtam, hogy az Olympus E-510 mellé adott távvezérlő szoftver, annak ellenére, hogy a gép live view üzemmódban képes egyből a CCD-ről "mintavételezni" az előnézeti képet, USB-n keresztül nem tud adni élőképet. Persze most nem arra gondolok, hogy 10 megapixeles, 30 kép/másodperc videót kellene rögzíteni, a célra bőven megfelelne egy kb. 640x480 képpont felbontású, 10 kép/mp frissítésű folyamatos előnézet. Stúdiókörülmények között, amikor úgyis számítógépre van kötve az apparát, ez igencsak megkönnyítené a fotós dolgát, hiszen komponálni mégiscsak kényelmesebb a monitoron, mint az állványra pakolt géphez rohangálni, és a keresőbe kukucskálva állítani be a gépet. Ekkor ugrott be egy ötlet, ami használható lenne minden olyan fényképezőgépen, amelynek van keresője, és cserélhető a szemkagylója. Sajnos megfelelő pótalkatrészek hiányában a teljes "berendezést" nem építettem meg, viszont bemutatom a kísérletemet, és szabad kezet adok a továbbgondolásra. :)

Az alapelv igen egyszerű. A saját szemem helyett egy webkamera segítségével kukucskálok a keresőbe. Manapság már fillérekért hozzájuthatunk valami jobb minőségű webkamerához, és az így kapott "live view" már használható egyszerűbb feladatokra.

Amire szükségünk lesz:

- Egy webkamera. Lehetőleg olyan, aminek kitekerhető a lencséje, ezzel ugyanis szépen be lehet állítani a fókuszt. Fixfókuszossal nem biztos, hogy érdemes foglalkozni, autofókuszosat meg csak emiatt nem éri meg venni.

Ez a kamera tökéletesen megfelel a kísérlethez. Komolyabb felhasználásra megfelelőbb lesz egy 1.3 megapixeles modell.

Dirib-darabjaira szedhető, de ami a legfontosabb, az "objektívet" a csavarmenet miatt nagyon precízen fókuszálhatjuk.

- Ha cserélhető szemkagylós fényképezőgépünk van, szükségünk lesz még egy szemkagylóra is. Ebből megfelelő a legolcsóbb kínai utángyártott modell is.

Alkatrészhiány miatt az eredeti szemkagylót használtam a kísérlethez, természetesen érdemes a legolcsóbb lehetőség után nézni.

Ha mindezek megvannak, akkor a webkamerát a szemkagylóhoz illesztve számítógépen keresztül beállítjuk a fókuszt, hogy a lehető legélesebb képet kapjuk. A másik fontos lépés, hogy beállítsuk a webkamera pozícióját, különben torzulhat a kereső képe, esetleg nem is látjuk majd az egészet. Ez után ráragaszhatjuk a keresőre a webcamet, és használhatjuk egészséggel. :)

Nézzük, hogy is működik a gyakorlatban!

A webkamera, ráragasztva a szemkagylóra. Lehet ezt szebben is! :)

Az apparátus a fényképezőgépen.

Amit a fényképezőgép látott...

...és amit a webkamera

Természetesen jobb felbontású és jobb minőségű kamerával a "felhasználói élmény" is jobb lesz, a Tesco gazdaságos Technika webkamerámtól (320x240, 10 fps) ennyi telt.

Jó barkácsolást!

Internetes portfólió - első rész: a kezdetek

Ebben a sorozatban az online fotómegosztó oldalakat szeretném górcső alá venni egy gyakorló fotós szemszögéből. Megnézzük, hogy milyen lehetőségeink vannak, ha fotóinkat a nagyközönség szeme elé szeretnénk tárni, vagy tippeket szeretnénk kapni arról, hogy egy adott fotónkat hogyan tudnánk még joban elkészíteni. Végignézünk néhány nagyobb oldalt, hogy milyen lehetőségeink vannak, mire tudjuk használni, milyen előnyei, hátrányai vannak, mennyire kényelmes a használata. A lista természetesen nem kimerítő, és leginkább saját tapasztalatokon alapul.

A kezdetek

A fotózás, mint hobbi, igazán a digitális fényképezőgépek megjelenésével vált tömegsporttá. A digitális érzékelők megjelenésével a fotósok egy olyan eszközt kaptak a kezükbe, amivel jóval egyszerűbb, hatékonyabb és gyorsabb lett a kép elkészítése, mint az analóg korszakban. Ahogy az újdonság hatása elmúlt, megjelentek az egyre olcsóbb digitális fényképezőgépek, és manapság már olyan széles a termékskála, hogy jóformán mindenki megengedhet magának egy digitális fotómasinát, a húszezer forintos ultrakompaktoktól kezdve a több milliós stúdiógépekig bárki választhat a pénztárcájának és igényeinek megfelelő fényképezőgépet.
A digitális gépek olcsósága mellett a másik nagy előnyük, hogy azonnal a kezünkben van a kész kép, nem kell fizetni a kidolgozásért, nem kell napokat várni, míg a labor előhívja a tekercset és papírra nagyítja, nem kell azon izgulni, hogy sikerült-e a felvétel, hiszen azonnal visszanézhetjük, és ha nem tetszik, amit látunk, pár gombnyomással törölhetjük, és új képet készíthetünk. Ez a kényelem a fotózási szokások megváltozását is magával hozta, sokan ki merték próbálni a családi eseményeken túlmutató fotózást is, hiszen nincs anyagköltség, nem fogy ki a film, bátran kísérletezhettek a beállításokkal, képi hatásokkal és kompozíciókkal.
Ezzel egyidőben az Internet is átalakult, a statikus, bonyolult webhálóból egy barátságos, színes, mindenki számára elérhető média nőtt ki, majd a "webkettő" megjelenésével a tartalomszolgáltatás minősége is megváltozott. A világháló milliónyi felhasználója passzív befogadóból egyszerre tartalomszolgáltatóvá válhatott. Az internetes fórumokból és chatszobákból kicsíráztak a blogok, közösségi oldalak, a kép- és videómegosztó szolgáltatások, az azonos érdeklődésű netpolgárok valóban egymásra találhattak. A fotósok is sokat nyertek ezzel, hiszen az eddig csak családi, ismerősi körben mutogatott fényképeiket immáron bárkinek megmutathatják, nem számít, hogy a közönségük a szomszéd városban, vagy éppen a bolygó túloldalán lakik.

Folytatása következik!

"Profi" softbox felugró vakukhoz

Mindenki számára, aki fogott már a kezében fotómasinát, ismerős lehet a szituáció, amikor beltérben vagy kevés fényben fényképez, és a vaku éles, csúf árnyékot húz a fotózandó tárgy vagy személy köré. Arról nem is beszélve, hogy a megvilágítás is túl harsány, feltűnő lesz. Hogy ezt elkerüljük, a vaku fényét "szét kell szórnunk", azaz a vaku irányított fényét lágyabb, természetesebb szórt fénnyé kell alakítanunk. Erre a célra szolgál a softbox nevezetű szerkezet.

A softbox működési elve, hogy a vaku elé rakott átlátszatlan, de fényáteresztő anyagokkal "összekuszáljuk a rendezett fénysugarakat. A legegyszerűbb softbox egyetlen lapból áll, a fotóbarkáccsal foglalkozó oldalakon rengeteg ötletet találhatunk arra, hogy hogyan készíthetünk vakunkhoz ilyen felszerelést. Azonban, mint minden "legegyszerűbb" dolognak, ennek is vannak hátulütői. A legnagyobb probléma ezzel a megoldással, hogy a vaku fénye közvetlenül éri, így a közepe táján intenzívebb fényt ad, mint a szélek felé, tehát a vakufény pontszerű jellegét nem tünteti el maradéktalanul. Ezt a profibb stúdióvakuk esetében úgy oldják meg, hogy a vaku és a derítőlap közé még egy, vagy akár több réteget tesznek be, így arra a lapra, amely a tárgyat világítja, már eleve szórt fény jut, így sokkal "puhább" fényt ad. Mivel még ilyen többrétegű vakuelőtéttel nem nagyon találkotam a barkácslapokon, úgy döntöttem, hogy magam építek egyet. A szerkezet a végletekig egyszerű, és kis kézügyességgel bárki elkészítheti pár perc alatt, hiszen mindössze egy A4 méretű géppapírra és egy ollóra lesz szükség. De sokat beszéltem, vegyék hát át a szót a képek.

A prototípus

A tesztdarabot egy Olympus EVolt E-510 típusú digitális tükörreflexes fényképezőgépre szerkesztettem. Jól látható, hogy egy szép nagyméretű derítőlapból és egy második szórólapból áll, amelyet fülszerűen vágtam ki, és behajtottam a vaku elé.



A vázlatrajz



Jelmagyarázat:
A fekete vonal mentén vágni, a piros vonal mentén hajtani kell. A méretezés:

1: A fő derítőlap, a magassága akkora legyen, hogy kényelmesen rátámaszkodhasson az objektív elejére, és ne takarja el a vakut. A lap oldalarányához jó kiindulópont a gép által készített kép oldalaránya, tehát kompakt gépeknél és 4/3 rendszerű tükörreflexeknél minimum 4:3 legyen a szélesség és a hosszúság aránya, filmes gépeknél és nem négyharmados DSLR-eknél pedig 3:2.
2: A távtartó és a másodlagos derítőlap. Ennek a szakasznak a hosszát úgy kapjuk meg, hogy a vakutól számított kb. fél centiméterre legyen a segédlap hajtása, és a segédlap oldalai legalább feleakkorák legyenek, mint a fő derítőlap oldalai.
3: Ennek a résznek a hossza a vaku "hátának" a hosszától függ.
4: A rögzítőfül. Ha van a felpattanó vaku és a gép teste között elegendő nagyságú rés, akkor oda érdemes behajtani (és esetleg egy befőttesgumival rögzíteni), ha nincs, akkor a vakupapucsba érdemes csúsztatni, ez esetben viszont érdemes több réteget egymásra hajtogatni, hogy stabilan álljon a helyén.

Pár tesztkép:

1: A beépített vakuval, derítő nélkül készült fotó. Csúnya, erős árnyékok, durva csúcsfények, sőt, még az objektív árnyéka is látszik. A szeből érkező direkt világítás kissé lapossá, egydimenzióssá teszi a képet.



2: Az imént elkészített softboxszal készült kép, viszont a segédlapot nem hajtottam a vaku elé. Sokkal jobb az összhatás, az objektív árnyéka már egyáltalán nem látszódik a képen, viszont a csúcsfények még nem az igaziak.



3: mindkét derítőlap használatával készült kép. Plasztikus, lágy világítás, szép csúcsfények, a háttérnek használt papírlap derítő hatása is jobban érvényesül a képen.



A kis képekre kattintva megnézheted nagyobb méretben is. Érdemes megnyitni mindhárom képet külön lapon, és váltogatni közöttük, hogy szemléletesebb legyen a világítás változtatásának hatása a képre.